e x h o r t a t i o

Kedves passaui,

niederaudorfi,

lindenbergi,

bauschlotti Iskolatársak!

Évek óta emlegetjük, hogy iskolánk "történetét" meg kéne irni 1945-től 1956-ig. Ennek egyik oka, hogy annakidején a Kastlban tovább működő iskola megtagadta az 1956 előtti iskolával a közösséget, ami odáig ment, hogy az addig összegyűlt dokumentumo-kat (osztálykönyveket, névsorokat) és egyéb, az iskolára vonatkozó emléket megsemmisitették. Az 1945 és 1956 között működő németországi magyar gimnáziumokból tehát semmi más nem maradt fönn mint amit mi, volt diákok szivünkben és emlékezetünkben és esetleg papirjaink között megőriztünk. Sebaj. Most még összeszedhet-jük az emlékeket, közös erővel összeállithatjuk a névsort, előkereshet-jük a fényképeket…

Idén nyáron meghalt Barna Kornél, ennek az "iskola-történet-nek" egyik tervezője. Meghalt Fekete Sanyi is, édesanyját, Livia nénit megelőzve. Livia néninél volt még nagyon sok, az iskolára vonatkozó anyag, amit Sanyi akart átnézni. Ember tervez… De Barna Kornél megmentett Livia néni hagyatékából két fényképalbumot, ami most Kricsfalussyéknál van.

Megijedtem. Elhatároztam, hogy, amig nem késő, nekikezdek az "iskola-történet"-nek úgy, hogy a nálam eddig összegyűlt emlékeket a magaméval összeolvasztva irok egy vázlatot és azt elküldöm mindenkinek, akit csak el tudunk érni, hogy azt kiegészithessék. A javitásokat, kiegészitéseket aztán kérem ismét vissza, hogy az immár, remélhetőleg, tizszeresére dagadt anyagot formába öntsük. Kiválogathassunk mennél több jó fényképet és az egészet talán könyvként megjelentethessük. Igy remélhetőleg megmarad belőlünk és az iskolánkból, a tanárainkból valami. Ha ezt nem tesszük meg, az iskolánknak ez a 10 éve végképp' elmerül Atlantiszként a feledés tengerében. Feledésbe megy mindazok emléke, akik olyan sok erőfeszitéssel dolgoztak azon, hogy legyen, működjék egy értéket jelentő, tudást adó magyar iskola a háború utáni Németország menekült életének kilátástalanságában. Több százan jártunk oda, rövidebb-hosszabb ideig. Sokan érettségit is tettünk. Nagyon sokan még mindég tartják egymással a kapcsolatot, 50 évvel később. Kellett tehát valami nagyon fontosnak történnie ebben a 10 évben, amire sokan még mindég szivesen emlékeznek. Próbáljuk kihámozni, hogy mi volt az?

Rajta hát, iskolatársak! Ragadjatok tollat, üljetek computeretek elé és próbáljunk egy kollektiv könyvet irni! Ha mást nem, irjatok magatokról egy életrajzot, hogy honnan jöttetek Magyarországon, kik voltak a szüleitek. De legfőképpen arról irjatok, hogy azt amit az iskolában kaptatok, hogyan kamatoztattátok. Mi volt az életetekben, amire nem csak szüleitek hanem tanáraitok és iskolatársaitok is büszkék lehetnek. Ne szerénykedjetek, mert minden elhallgatott sikerrel vagy eredménnyel az iskolát rövidititek meg. Lehet, hogy nem szerettek Magatokról irni, de ezt a vonakodást most kivételesen tegyétek félre. Ez a fölmérés lesz ennek a munkának a szociológiailag legfontosabb része.

Segitsetek tanáraink életrajzát összeállitani. Ez lesz talán a leg- nehezebb, mert csak néhányuknak ismerjük a családját. A mi feladatunk, hogy életüknek emléket állitsunk, mert az ő munkájuk bennünk él tovább.

Segitsetek összeállitani a lehető legteljesebb névsort a tanulókról. Ez lesz talán a legkönnyebb, mert osztálytársaira majdnem mindegyikőnk emlékszik, még azokra is, akik esetleg csak rövid ideig voltak velünk.

Segitsetek azoknak a diáktársainknak az életrajzát megirni, akik már meghaltak. Ők is addig élnek közöttünk, mig mi emlékszünk rájuk.

Különös fontosságot tulajdonitok a Niederaudorf-i iskolatársak (helyesebben: iskolatársnők) "input"-jának. Közülük csak kevesen jöttek át Passauba és Lindenbergbe. Ezér jelenleg Niederaudorfról tudunk a legkevesebbet. Itt szorulunk a legnagyobb segitségre. De úgy hallom, ők is szoros kapcsolatban vannak és olykor még Niederaudorfba is ellátogatnak, ahol még mindég őrzik a magyar iskola emlékét.

Ez a kézirat egyelőre mintegy 26 oldal. A legegyszerűbb azoknak elküldeni, akik e-maillel (e-póstával) rendelkeznek. Akik megkapják, azokat arra kérem, hogy vagy irják meg nekem iskolatárs ismerőseik pósta-cimét (és telefonszámát), hogy küldhessek nekik egy xerox-másolatot vagy pedig e-mailen küldjék tovább ezt a fogalmazványt. Remélem, nemsokára lesz egy "scanner"-em és akkor fényképeket is küldök. Technikai, szerkesztési és szervezési tanácsokat is szivesen vennék mert hozzáértésem limitált ezen a területen.

Lépjetek velem kapcsolatba, a fenti cimen. Ha magyarul már nehezen megy irjatok németül vagy angolul. - Telefonáljatok, irjatok, "faxol"-jatok, e-mailezzetek, csak válaszoljatok…

Mindnyájatokat, azokat is akiket már nem ismerek, iskolatársi szeretettel köszönti

Koncz Lajos 2002. Karácsony

Dr. L a j o s K o n c z
79 Park Street
Dedham, MA 02026
Tel: (781) 326-8406 - Fax: (781) 326-8133

e-mail: lkoncz@rcn.com

-----------------------------------------------------------------------------------------------

A könyv közben kb.65o gépelt oldalra és kb. 18o képre szaporodott és 2-3 hónapon belül meg fog jelenni.

Érdeklődve várjuk és talán merítünk belőle egy kis inspirációt és megírjuk a későbbi osztályok történeteit is.

A blogszerkesztők


4 megjegyzés:

Névtelen írta...

ellenorizni kell:)

Névtelen írta...

Ϻichael Paгіzanskі, Orphaned at two years olԁ
-Becamе a Successful Businesѕ Exeсutive and Dedіcated Father of 2 teenagers.
75 GPA in аԁditіon to relеvant foundational business cοurses.
Ηere аre several tips to assist you create your οwn
timе managemеnt plаnnіng plаn.


my sitе ... http://www.Trinicenter.com/modules.php?name=Your_Account&op=userinfo&username=TediayHam

Névtelen írta...

Еven just how or pгаctice of schooling hаs influencеd.
They can be contractors in recording аnd musіc sheеt publiѕhing.
BD іn opеratiоn is cгeated sο аs tо
assist studentѕ in discονeгing thе nеwеst mагketing trenԁs, thаt
is neceѕsary foг thе achievementѕ of any
corporate.

Аlso vіsіt my web рage - business science degree salary

Névtelen írta...

Everyone loves what you guys агe uѕually up too.

Thiѕ kind οf clеveг work and еxposure!
Keeр up thе gοοd works guys I've added you guys to blogroll.

Also visit my blog ... average salary chase personal bankers